‘hiba’ cimkével ellátott bejegyzések
Kapcsold ki a telefonod
Nem egyszer hallani, hogy valaki nem éri el a másikat telefonon vagy az éppen foglalt és amikor legközelebb beszélnek akkor állítja, hogy be volt kapcsolva és senkivel se beszélt.
Velem egyszer az is megesett, hogy Nyugati pályaudvarnál a villamosok felőli metró kijáratnál vártam valakire, akiről azt hittem, hogy már negyed órát késik. Pedig ott volt időben, csak fent a főbejáratnál várakozott rám…
Fel is hívott telefonon, vagyis felhívott volna, ha elért volna engem, de nem sikerült neki. Miután mindketten elkönyveltük, hogy a másik nem jött el, sikerült találkoznunk. Meg is mutatta a hívás listában, időponttal, hogy mikor keresett és én is hogy nem volt hívásom tőle.
Nyilvánvaló, hogy nem számít a távolság egy mobil telefon hívásnál, hiszen a telefonok nem direktbe veszik fel egymással a kapcsolatot, hanem az átjátszó tornyokon keresztül.
A hiba nem az Ön készülékében van. Az egyik nagy mobil szoláltató cégnél dolgozó ismerősömtől - aki megkért, hogy a céget ne nevezzem meg - világosított fel erről az ismert és gyakori problémáról.
Egyfajta bug okozza ezt a hibát, ami egy “beakadást” jelent az átjátszó toronyban, így minden bejövő hívásnál úgy kezeli a rendszer mintha az illető például foglalt lenne. A technológia bizonyára minden torony esetében azonos, hiszen mindegyik telefont használhatjuk az összes hálózaton.
A megoldás egyszerű, de könnyen előfordulhat a mindennapok során, hogy ha nem tudunk erről, nem tesszük meg. Rengetegen kelnek telefon csörgésre vagy hagyják bekapcsolva állandóan - töltőre dugva - a telefont, bármi fontos történhet alapon.
Minél tovább van folyamatosan bekapcsolva egy telefon, annál nagyobb a hiba előfordulási esélye. Tehát néha, kapcsold ki a telefonod.