‘software’ cimkével ellátott bejegyzések

Túl szép lett volna

A történet így kezdődött, aztán így folytatódott. Majd kiderült, hogy a BIOS frissítés sem segít. Ezen az alaplapon nem fog megszólalni az új winyó.

Ez azért probléma mert a régi windowssal D meghajtójaként kellett volna beüzemelni a működő C rendszer winyó mellé. Hiszen a sok adatot csak ezzel a párosítással tudom biztonsággal kinyerni. A boltban ahol az új HDDt vettem, azt mondták minimális esély lehet azért rá, csak bootként felejtsem el.

Hát sajnos be kellett látnom, hogy hiába próbálkozom… Szükség van egy teljesen új gépre. Mivel az alaplap csere magával hozza a processzor, memória, video kártya cserét is, de szerencsére egy erősebb tápra is költenem kellett, így ment a pénz rendesen. A nagy ATX ház jó befektetés volt még 10 éve, sokadik konfigurációt rakom már bele.

Nézzük a jó oldalát, új gép. Izmos mint az állat természetesen, megint évekig gép lesz. Mindenre 3 év garancia, ez az előző állapotokhoz képest már biztonsággal tölti el az embert. Vissza azonban az alap problémához.

Ahhoz, hogy a régi - utólag már nagyon elcseszettnek gondolt - konfigurációm visszaállítsam egy rövid időre, el kéne érni azt hogy a régi rendszer winyóról bootoljak és mellé rakjam az új HDDt mint support.

Az adatmentők és a boltosok is mondták, hogy ez lehetetlen. Utóbbiak meg is próbálták a kérésemre, a windows meghalt az indításnál. Túl sok az új hardware a windowst pedig egy kicsi, szegény cégecske fejleszti ugye, akik nem gondoltak erre.

Tehát akkor az egész nagy kiadás, rohangálás, ügyeskedés fölösleges volt?!? Dehogy! Ne legyen a nevem Zk, ha nem csinálom meg gondoltam. A mindenki által képtelenségnek tartott probléma megoldása nem is volt bonyolult.

A windowst ráinstalláltam a régire mint javítás. Így eljutottam a régi rendszerem haldokló, de még többé kevésbé működő változatához. Ment mellette az új winyó és néhány program, ahogy azt szerettem volna. Persze az install és a boot ideje végtelennek tűnt.

Az új driverek hatalmas helyet követeltek maguknak, ami ráadásként csak telepítés közben derült ki. Ezért real time kezdtem a rendszer winyón helyet csinálni. Első körben a temp és cash mappákat támadtam, de nem volt elég. Majd fokozatosan törölgetni kezdtem nem fontos programok fileait. Hála sok év tapasztalatának - mit szabad törölni, mit nem - felállt a rendszer.

Minden nagyon lassú volt, de arra pont elég hogy elkezdjek DVDket írni. Éjféltől majdnem másnap délig égettem a korongokra az adatokat. Az összes fontos dologhoz hozzáfértem szerencsére. Még pár DVDt hazavágtam, mert a kapkodásban a régi író progit használtam, de végül minden meglett.

Egy nagy alvás után, újra felraktam a windowst és a drivereket már az új adattárolóra és minden megy tökéletesen. Tanulságos eset volt ez, azóta is mindennap készítek biztonsági mentést a változásokról.

Yeah! :)

MSN vírus, spam, kódlopás

Gyakran előfordul, hogy MSN partnereinktől nagy számban kapjuk a kéretlen üzeneteket az úgy nevezett spam -et. Leggyakrabban angol nyelven, ami szerencsére azért van, mert ez a fajta kódlopás és reklámozás kis hazánkban nem vált szokássá, így csak a külföldi próbálkozások jönnek be ide is.

Lássuk, hogy is működik ez a sokak által vírusnak hitt módszer. Jellegét tekintve MSN vírus, de gyakorlatilag nem beszélhetünk vírusról, hiszen a legtöbb nem a programot fertőzi meg, csak a naiv felhasználókat veri át tovább terjeszkedve ezáltal.

Az üzenet általában egy rövid angol szöveget és egy linket tartalmaz. A trükkösebb fajták a linket úgy jelenítik meg, hogy a célfelhasználó MSN címének egy darabját is tartalmazza, sőt néha olyat is olvashatunk, hogy nézd milyen jól sikerültek rólad a képek.

Bár a módszer azt használja ki, hogy az MSN partnereiben alapvetően megbízik az ember, azért mégis furcsa hogy ennyien követik el ezt az ostobaságot. Kicsit gondolkodni kéne egyáltalán mielőtt a linkre kattint valaki.

A linkre kattintás után szinte minden esetben egy olyan oldal fogadja az áldozatot, ahol egy belépési lehetőség látszik, persze MSN címmel és kóddal. A Microsoft mi a francért kérné újra a kódod, ha már be vagy jelentkezve egy másik oldal pedig, hogy férne hozzá az adatbázishoz?

Valamiért gondolkodni kevésbé szerető felebarátaink izomból belesétálnak ebbe a csapdába, megadják a kódjukat és ezzel kiadják az MSN accountjukat. Innen meg már elég egyértelmű, hogy a külső program az ő felhasználóját és partnerlistáját használva tovább reklámozza magát.

Kétségtelenül az egyik leghatékonyabb és leggyorsabb spamelési módszer, ami messze megelőzi korszerűségével a régi e-mail -es változatokat. Azonban minden különösebb hozzáértés nélkül pár másodperc leforgása alatt át lehet látni a trükkön, érdemes ebben a században már komolyan venni az informatikát.

Az első alternatíva a “vírus kiirtására”, ha jelszót váltunk. Amennyiben ez nem segít érdemes néhány keresést megejteni a Google -ben. Semmiképpen se hagyd viszont ott a regisztrációd, mert ez nagyon tudja zavarni a többieket, a minimum hogy kiírod vagy szólsz nekik.

MSN probléma, van rá megoldás

Számos MSN problémával találkoztam, mióta használtam ezt a programot. Ez alatt az idő alatt, mások is sokat panaszkodtak illetve a tanácsomat kérték az MSN megmagyarázhatatlan működésével kapcsolatban.

A következő problémák állandó jelleggel előfordulhatnak:
- Nem megy az MSN belépés
- Az MSN frissítés nem működik
- Nem lehet letölteni az MSNt

Meg még sok egyéb kis idegesítő hiba, ami zavar a chatelés közben. Több megoldás is létezik, de ami talán a legfontosabb, hogy ne használd az MSNt.

Első alternatívaként ott az ebudy, amivel webes felületről használhatjuk az MSNt és még néhány más chat programot. Ez kényelmes lehet, mert akkor is működik, ha csak egy böngészővel rendelkezel. Arra azért vigyázz, hogy hol használod. Mert lehet, hogy Te tudatos felhasználó vagy, de más gépeken lehetnek jelszó szerző vírusok.

Aki viszont minőségi megoldásra vágyik, annak javaslom a Trillian -t. Egy igen elegáns és sok platformot kezelő softwareről van szó. Minden egyetlen programban, ami tartalmazza a külön programoknál már megszokott hasznos funkciókat. A beállítása eltart egy darabig, de megéri időt szánni rá.

Ahogy elkezdesz színvonalasabb programokat használni MSN helyett, soha többé nem vágysz már az MSNre.