‘telefon’ cimkével ellátott bejegyzések
Kapcsold ki a telefonod
Nem egyszer hallani, hogy valaki nem éri el a másikat telefonon vagy az éppen foglalt és amikor legközelebb beszélnek akkor állítja, hogy be volt kapcsolva és senkivel se beszélt.
Velem egyszer az is megesett, hogy Nyugati pályaudvarnál a villamosok felőli metró kijáratnál vártam valakire, akiről azt hittem, hogy már negyed órát késik. Pedig ott volt időben, csak fent a főbejáratnál várakozott rám…
Fel is hívott telefonon, vagyis felhívott volna, ha elért volna engem, de nem sikerült neki. Miután mindketten elkönyveltük, hogy a másik nem jött el, sikerült találkoznunk. Meg is mutatta a hívás listában, időponttal, hogy mikor keresett és én is hogy nem volt hívásom tőle.
Nyilvánvaló, hogy nem számít a távolság egy mobil telefon hívásnál, hiszen a telefonok nem direktbe veszik fel egymással a kapcsolatot, hanem az átjátszó tornyokon keresztül.
A hiba nem az Ön készülékében van. Az egyik nagy mobil szoláltató cégnél dolgozó ismerősömtől - aki megkért, hogy a céget ne nevezzem meg - világosított fel erről az ismert és gyakori problémáról.
Egyfajta bug okozza ezt a hibát, ami egy “beakadást” jelent az átjátszó toronyban, így minden bejövő hívásnál úgy kezeli a rendszer mintha az illető például foglalt lenne. A technológia bizonyára minden torony esetében azonos, hiszen mindegyik telefont használhatjuk az összes hálózaton.
A megoldás egyszerű, de könnyen előfordulhat a mindennapok során, hogy ha nem tudunk erről, nem tesszük meg. Rengetegen kelnek telefon csörgésre vagy hagyják bekapcsolva állandóan - töltőre dugva - a telefont, bármi fontos történhet alapon.
Minél tovább van folyamatosan bekapcsolva egy telefon, annál nagyobb a hiba előfordulási esélye. Tehát néha, kapcsold ki a telefonod.
Kell egy Laptop?
Sokan rábólintanak, hogy miért ne kéne csak hát nem olcsó mulatság. Mi van akkor ha csak játszanod kéne érte? Például megtalálnod három különbséget két kép között vagy megmondani hány oldala van egy háromszögnek?
Gyakran találkozom ezzel a reklámmal, néha iPhone-t lehet nyerni benne. Olyan is van amikor egy IQ tesztet csináltat végig az emberrel csak éppen az eredményt nem kapjuk meg…
Pontosabban minden eredményt akkor kaphatunk meg és vehetünk részt a sorsoláson, ha megadjuk a telefonszámunkat. Ez nem is olyan nehéz, ennyit költséget talán megér az esélye annak, hogy kapjunk valamit.
Ne dőljünk be. Az oldalak alján alig olvasható, teljesen apró betűvel ugyanis ott van, hogy amennyiben jelentkezünk akkor egy egész SMS sorozatot kapunk majd, amit nem csak nem akarunk, hanem még sok száz forintunkba - sőt ezer felett - kerül majd nekünk.
Jellemzően mindig új játékkal és más domain néven található oldallal próbálkoznak újra és újra. Szerintem elképesztő szemétség, mert amikor az embert nagy színes animációk között épp arról győzköd az oldal, hogy mindjárt nyer már csak a számát kell megadnia, eszébe sem jut legörgetni az oldal aljára a kis betűket olvasgatni.
A másik amit még nagyon unfairnek tartok ebben, hogy a reklám általában úgy kezdődik, hogy nyertél. Majd amikor rákattintasz még egy játékot kér tőled és miután azon is túl vagy, már csak sorsoláson való esélyekről beszél.
Érdemes odafigyelni és mindig észnél lenni, ha bármilyen weboldal a telefonszámodat kéri, főleg ha valamit adni is akar cserébe ami furcsán nagy értékű.
Egymillió forint, egyetlen hívásért!
Szeretnél nyerni egy millió forintot? El tudnád költeni valamire? Biztos?
Most csak egyetlen egyszer kell telefonálnod érte. Persze ez csak a fődíj, az éppen aktuális játéknak külön nyereménye van. Ne várj, ez a lehetőség csak most van számodra. Na persze mindennap ilyenkor és szinte mindig más csatornákon is, de neked most kell telefonálnod. Gyorsan.
Ahhoz, hogy bejuthass játszani egy kérdést meg kell válaszolnod. A következő képen hangzik: Egy finom édesség, amit születésnapkor szokott kapni az illető gyertyákkal. Két válasz lehetőségből kell eldöntened melyik a helyes. A) Torta. B) Kémény.
Telefonálj gyorsan, mert hamarosan lejár a műsoridő. Ezt még elmondom két percenként a következő fél órában, hátha valaki akkor kapcsolódik csak be. Bármikor bekapcsolhat a program a játékba, ezért folyamatosan próbálkoznod kell.
Egy hívás csak ezer forint + áfa. Mi ez az egy milliós főnyereményhez képest? Tehát tessék telefonálni, nem annyira nehezek a feladványaink. Vagy talán nincs szükséged erre a pénzre?
Segítek egy kicsit a beugró kérdésben. Amikor még kicsi voltál, édesanyád egy csomó időt töltött a konyhában, hogy ezt elkészítse neked születésnapodra. Vagy éppen rendelte valahonnan. Tejszínhabot is lehet rakni rá. Többet nem segíthetek. A) Torta. B) Kémény.
Lassan lejár a műsoridő, ezért nézzük mivel kell megbirkózniuk a bejutóknak. Összekevertük egy szó, pontosabban egy évszak betűit és ezeket kell sorba rakni: Z - S - Ő. Talán ’s őz’? Nem, az nem jó hiszen az őz az egy állat és az s miatt nem egy szó.
Senki nem akarja megnyerni az egy millió forintot látom, ezért a duplájára emelem a nyereményt! Tízezer forint helyett, most húszezer egyetlen évszakért. Két percet tudok rá adni, gyorsan telefonáljon.
Azért is érdemes most hívni, mert ha a feladatot jól megoldod, akkor esélyed lesz a főnyereményre. Csak azt a nyolc jegyű számot kell kitalálnod, amit elrejtettem ebben a borítékban.
Hallom vonalban az első telefonáló! Mi a tippje? Tavasz? Nagyon jó!! De sajnos nem ez a megoldás, ezért el kell búcsúznom.
Úgy hallom még valaki vonalban van. Üdvözlöm, mi a megoldás Ön szerint? És leteszi… Ne tegyék le! Senkinek sem kell az egy millió forint?
Pedig ez lehet, hogy pont az a szerencsés nap amikor egy millióval többet zsebre tehetnek. Telefonáljanak amíg el nem fogy a pénz a kártyájukról. Akarom mondani, amíg vége nem lesz a műsoridőnek.
Belkovics Róbert - telefonbetyár
Amikor az ember meghallja a telefonbetyár kifejezést, akkor rögtön valami negatív dolog jut az eszébe. A srác a szomszédból aki beleüvölt a telefonba és lecsapja vagy az a másik aki mindig baromságokat beszél. Pedig a minőségi telefonbetyárkodás - ha lehet így mondani - közel sem erről szól.
Nagyon jó példa erre Belkovics Róbert, akinek a ‘műveivel’ Youtube -on találkoztam. Egy olyan alkotása mint a szőlő vagy a hűtőgépszerelő aki pajszerrel feszegeti a hűtő ajtót, igazi csemege a stílus kedvelőinek. Azt is megtudhatjuk továbbá, hogy milyen ízű a falatozó.
Többet nem is hiszem, hogy kéne mondanom.