‘windows’ cimkével ellátott bejegyzések
Túl szép lett volna
A történet így kezdődött, aztán így folytatódott. Majd kiderült, hogy a BIOS frissítés sem segít. Ezen az alaplapon nem fog megszólalni az új winyó.
Ez azért probléma mert a régi windowssal D meghajtójaként kellett volna beüzemelni a működő C rendszer winyó mellé. Hiszen a sok adatot csak ezzel a párosítással tudom biztonsággal kinyerni. A boltban ahol az új HDDt vettem, azt mondták minimális esély lehet azért rá, csak bootként felejtsem el.
Hát sajnos be kellett látnom, hogy hiába próbálkozom… Szükség van egy teljesen új gépre. Mivel az alaplap csere magával hozza a processzor, memória, video kártya cserét is, de szerencsére egy erősebb tápra is költenem kellett, így ment a pénz rendesen. A nagy ATX ház jó befektetés volt még 10 éve, sokadik konfigurációt rakom már bele.
Nézzük a jó oldalát, új gép. Izmos mint az állat természetesen, megint évekig gép lesz. Mindenre 3 év garancia, ez az előző állapotokhoz képest már biztonsággal tölti el az embert. Vissza azonban az alap problémához.
Ahhoz, hogy a régi - utólag már nagyon elcseszettnek gondolt - konfigurációm visszaállítsam egy rövid időre, el kéne érni azt hogy a régi rendszer winyóról bootoljak és mellé rakjam az új HDDt mint support.
Az adatmentők és a boltosok is mondták, hogy ez lehetetlen. Utóbbiak meg is próbálták a kérésemre, a windows meghalt az indításnál. Túl sok az új hardware a windowst pedig egy kicsi, szegény cégecske fejleszti ugye, akik nem gondoltak erre.
Tehát akkor az egész nagy kiadás, rohangálás, ügyeskedés fölösleges volt?!? Dehogy! Ne legyen a nevem Zk, ha nem csinálom meg gondoltam. A mindenki által képtelenségnek tartott probléma megoldása nem is volt bonyolult.
A windowst ráinstalláltam a régire mint javítás. Így eljutottam a régi rendszerem haldokló, de még többé kevésbé működő változatához. Ment mellette az új winyó és néhány program, ahogy azt szerettem volna. Persze az install és a boot ideje végtelennek tűnt.
Az új driverek hatalmas helyet követeltek maguknak, ami ráadásként csak telepítés közben derült ki. Ezért real time kezdtem a rendszer winyón helyet csinálni. Első körben a temp és cash mappákat támadtam, de nem volt elég. Majd fokozatosan törölgetni kezdtem nem fontos programok fileait. Hála sok év tapasztalatának - mit szabad törölni, mit nem - felállt a rendszer.
Minden nagyon lassú volt, de arra pont elég hogy elkezdjek DVDket írni. Éjféltől majdnem másnap délig égettem a korongokra az adatokat. Az összes fontos dologhoz hozzáfértem szerencsére. Még pár DVDt hazavágtam, mert a kapkodásban a régi író progit használtam, de végül minden meglett.
Egy nagy alvás után, újra felraktam a windowst és a drivereket már az új adattárolóra és minden megy tökéletesen. Tanulságos eset volt ez, azóta is mindennap készítek biztonsági mentést a változásokról.
Yeah!